Cégtörténet


A századfordulót követő első két évtizedben elsősorban lófogatú járművek közlekedtek, ám 1913-ban Pécsett már megjelent egy igazi, egyszerre sok utast szállítani képes eszköz, a villamos. A megyeszékhelyen tizenhárom évvel később indult meg a menetrendszerű autóbuszközlekedés két Renault-alvázra épített acélkarosszériás autóbusszal. A '30-as évek közepén kezdte meg működését vidéken a MAVART azzal a céllal, hogy a személyszállítás állami kézben legyen, s ebben az időben indultak az első közhasználatú autóbuszok. A MÁV-hoz tartozó társaságot, később MÁVAUT-nak "keresztelték át". A háborút követően a szerelői képesítéssel, szakmai tudással rendelkező gépkocsivezetők közvetlenül a front átvonulása után hozzáfogtak a roncs, vagy karambolos gépkocsik használhatóvá tételéhez, majd az azokkal történő fuvarozáshoz. 1949. április 1-jével létrehozzák a MÁVAUT Autóbuszközlekedési Vállalatot.

Négy évvel később a MÁVAUT-ból létrejön a 26. sz. AKÖV. A pécsi lakosság rohamos emelkedésével nőtt a városi utas forgalom, egyre nagyobb lett a zsúfoltság, ami azt jelentette, hogy elsősorban csúcsidőben, lemaradtak a buszokról az utasok. Már a '60-as évek elején felvetődött, hogy a megyében lévő közlekedési vállalatokat a hatékonyabb irányítás és működtetés miatt egyesítsék. 1962. január 1-jén létrejött a 12-es Autóközlekedési Vállalat. A közlekedési nagyvállalatot 1970. szeptember 1-jétől a Volán Tröszt irányítása alatt Volán 12-es Vállalatnak, 1985-től Pannon Volánnak nevezték el. A vállalat 1993. január 1-jétől, a privatizációs előírások első lépéseként százszázalékos állami tulajdonú részvénytársasággá alakították Pannon Volán Autóbuszközlekedési Részvénytársaság néven.

Szervezeti felépítés

A 175/2009. (VIII.29.) Korm.rendeletben előírt adattartalom közzététele

A 2009.évi CXXII.törvény 2.(3) bekezdésében előírt adattartalom közzététele

A 2009 évi CXXXII törvény 2 § (1) bekezdésében előírt adattartalom közzététele

A 2009 évi CXXXII törvény 2 § (2) bekezdésében előírt adattartalom közzététele

A Pannon Volán ZRt. jelenlegi tevékenységének bemutatása

Társaságunk Dél-Dunántúl legnagyobb személyszállítási profillal rendelkező hazai vállalata. A Pannon Volán ZRt-ben jelenleg az állam mintegy 94 százalékban, a dolgozók 6 százalékban tulajdonosok. Az átalakulás óta a cég szolgáltatásai tovább fejlődtek. A társaság több, mint 330 autóbusza a helyi, a helyközi és a nemzetközi forgalomban több mint 20 millió kilométert tesz meg évente, és 36 millió utast szállít. Tevékenységünket az EN ISO 9001:2000 szabvány szerinti minőségügyi rendszer szerint végezzük. Cégünk dolgozói nap, mint nap azért dolgoznak, hogy szlogenünk valós tartalommal teljék meg. A Pannon Volán ZRt. széleskörű intézkedéseket tett és tesz a jövőben is, hogy mindez megvalósuljon: Társaságunk megbízható partnerekkel rendelkezik bel- és külföldön egyaránt. Műszaki szakszolgálatunk különösen nagy hangsúlyt fektet az autóbusz állományunk műszaki állapotának folyamatos kontroljára és karbantartásra, zárt technológiás rendszer keretében. 2002-ben gépkocsivezetőinkből álló csapatunk, 25 társaság közül megnyerte a IX. Tömegközlekedési Járművezetők Országos Versenyét. A Pannon Volán ZRt. nagy hangsúlyt fektet frontszemélyzete képzésére. Autóbuszvezetőink folyamatos oktatáson és speciális tréningeken vesznek részt. Forgalomirányító tisztjeink szakértelme garancia a forgalmi zavarok elhárítására, a váratlan helyzetek megoldására. Járataink rendelkezésére áll a Scania európai szervízhálózata, valamint a DKV Euro Service szolgáltatásai. Autóbuszainkat folyamatosan a legmodernebb biztonságtechnikai felszereltséggel látjuk el. Belföldi menetrendszerinti, különjárati és szerződéses járatainkat igénybevevő utasaink számára díjmentes utasbiztosítást biztosítunk.

A cég pécsi székhelyű, de szervezeti egységei működnek Komlón, Mohácson, Siklóson és Szigetváron.
A Pannon Volán ZRt. Autóbuszközlekedési Részvénytársaság alaptevékenysége a következő:

1. menetrend szerinti
- helyi
- helyközi (távolsági)
- nemzetközi, valamint

2. szabadáras
- különjárati és
- szerződéses

autóbuszközlekedés.

A társaság elsősorban Baranya megye területén nyújt személyszállítási szolgáltatásokat, de tevékenysége túlnő a megye, sőt az ország határain túl is. A távolsági járatok döntő hányada a Dunántúl, illetve az ország más pontjaira szállítja az utasokat.

A nemzetközi forgalomban menetrend szerint közlekednek Pannon Volán járatok: Harkány-Pécs-München-Stuttgart és Pécs-Sopron-Nürnberg-Frankfurt között. Helyi közforgalmú közlekedést a Pannon Volán ZRt. Baranya megye négy városában bonyolít le: Komlón, Mohácson, Szigetváron és Siklóson. Pécs Megyei Jogú Város közforgalmú közlekedését 1993. április 1-jétől a Pécsi Tömegközlekedési ZRt. látja el. A jelenleg mintegy 1000 dolgozót foglalkoztató Pannon Volán ZRt. folytatja a megyei közforgalmú közlekedés évtizedekre visszanyúló hagyományát, ugyanakkor a kor elvárásainak és követelményeinek megfelelően igyekszik eleget tenni a következő évezred kihívásainak, az utasok minél magasabb színvonalú kiszolgálásának.

 

e-mail:

Központi: vezerig@pannonvolan.hu
Termelési szervezet: forgalom@pannonvolan.hu
Főmérnök: muszak@pannonvolan.hu
Különjárat szervezés: kulonjarat@pannonvolan.hu
Gazdasági szakszolgálat: gazdasag@pannonvolan.hu
Controlling: controlling@pannonvolan.hu

 
   
 

címek, telefonszámok:

 

Központi:

Pannon Volán ZRt.
7622 Pécs, Siklósi út 1.
Tel.: 72/502-500
Fax: 72/311-055

 

 
Baranya Megyei Bíróság, mint Cégbíróság előtt 02-10-060062 cégjegyzékszám alatt nyilvántartva.
Pécs Forgalmi Üzem:

Pannon Volán ZRt.
Pécsi Forgalmi Üzem
7622 Pécs, Nagy Lajos kir. útja 20.
Tel.: 72/520-150

 

Pécs Műszaki Üzem:

Pannon Volán ZRt.
Pécsi Műszaki Üzem
7622 Pécs, Siklósi út 1.
Tel.: 72/502-500

 

Komlói Üzem:

Pannon Volán ZRt.
Komlói Üzem
7300 Komló, Bem u. 16.
Tel.: 72/481-541

 

Komló Műszaki Telephely:

Pannon Volán ZRt.
Komlói Műszaki Telephely
7300 Komló, Ipari u. 6.
Tel.: 72/481-495

 

Siklósi Üzem:

Pannon Volán ZRt.
Siklósi Üzem
7800 Siklós, Szent I. tér 7.
Tel.: 72/579-940

 

 

 

 

Szigetvári Üzem:

Pannon Volán ZRt.
Szigetvári Üzem
7900 Szigetvár, Istvánffy u. 28.
Tel.: 73/312-658

 

   
Mohácsi Üzem Pannon Volán ZRt.
Mohácsi Üzem
7700 Mohács,
Szent István tér 6
Tel.: 69/511-290.